Bemutatkozás

Dr. Várnagy Ákos Ferenc
1999-ben végeztem az Állatorvos-tudományi Egyetemen.

Holisztikus szemlélettel tekintek a betegeimre, ami azt jelenti, hogy nem csak magukat a tüneteket kezelem, hanem az egész állatot, figyelembe véve annak életkörülményeit, továbbá érzelemvilágát is.

Tekintettel arra, hogy az antibiotikumok használata nagyon elterjedt az állatgyógyászatban is, ami bizonyítottan a rezisztenciák növekedéséhez vezet, törekszem ezekből az állatgyógyászati termékekből minél kevesebb mennyiséget használni, és mind a haszonállatok, mind a társállatok esetében inkább a megelőzésre helyezni a hangsúlyt.

Tekintettel arra, hogy az esetek 50%-ban megoldhatók az állat tartási helyén is, telefonos hívásokra háznál látom el a betegeimet elsősorban Dunakeszin, Dunakeszi-Alsón, Fóton, Gödön, Csomádon, Őrbottyánban és Vácrátóton.

Erre elsősorban olyankor lehet szükség, ha például

  • nem rendelkezik autóval vagy nem szeretne állatot is szállító taxit hívni, vagy
  • nem szeretné egészséges kedvencét esetleg fertőző betegségben szenvedő állatok közé vinni, vagy
  • állatának kritikus állapota nem teszi lehetővé annak szállítását, vagy
  • kedvence nem viseli az autózást, vagy
  • gyermekével inkább otthon maradna, vagy
  • nem talál a környéken nyitva tartó rendelőt stb.

Ezekben az esetekben csak olyan beavatkozásokat végzek, amik a szakma szabályainak megfelelnek. Állandó, és jó kapcsolatban állok több állatorvosi rendelővel, így mindig biztosítani tudom a legszakszerűbb ellátás lehetőségét.

Vállalom továbbá haszonállatok háznál történő betegellátását is.

Hívjon: +36 30 968 4985. Ha nem veszem fel a telefont, kérem, küldjön SMS-t, később visszahívom.

Működési terület: